Az ünnepek? Holt rítusok,
A világ henyél;
Amit életnek ismerünk,
Hétköznapban él.

Az ünnep: csak sznob öltönyök,
Estélyi ruhák;
A hétköznap meg valóságra
Ébred a világ.

Az ünnepen a betanult
Mondatok fakók;
De hétköznap bújik hozzánk
Az igazi csók.

Szivárvány-ruhába öltözött az ég,
Eltűnt a ragyogó nap, s leszállt az éj.
A Hold megcsonkítva mosolyog fenn egyedül,
De később fényes csillagok ölelik majd körül.
Az esti félhomályban imát mormol egy pap,
S azt reméli, másnap újra felkel a nap.
A szivárvány lassan eltűnik az égen,
S én is elbújok a sűrű-sötét éjben.

kisapám
mi a vád
ki kapál
az nem hozott tiarát
nem tom mi a rák
legyen
a bezupált
hamis zsugás
a druszám
egyszer
sötét
kékre
festett
lemetszett
érdem érme
sem jár érte
azért hogy mint minden ősöm
ezen a börtön
földön
töltöm
tollam
meg kell
hogy szokjam
növekvő szomjam
hordtam
míg bele nem roskadt
a hátam nem tollas
hiába mondtad
szorozzuk nyolccal
legyen
a bezupált
hamis zsugás
a druszám
de újszázkisapám
mi a vád
ki kapál
az nem hozott tiarát
nem tom mi a rák

már nem a miénk
miképp
ég
a rőzse
ha száraz az
avar
az zavar
ha látom
a megszokott
nyomor
mely úgy
nyomul
mint bús
mogul
megül
a padban
bármit hagyna
a bamba
barma
meg van ma alázva
ha trágya
kerül a mezőre
az zölddel
de zölderdőben jártam
a lánggal
a lánnyal
a magunk alá gyűrt vággyal
nem tudunk mit kezdeni
ha ránk lép-
nek
nyekk
belőlünk ennyi lett
esetleg litván
kis lány
hever
a hitvány
díván
ez egy nagy őrület
az élet így rulett

Hiszen csak egy perc volt a boldogság,
hiszen csak egy perc volt az élet.
Hiszen csak egy perc volt a boldogság...
...s kilátástalan sötétek az évek.

Hiszen csak egy perc volt az öröm,
hiszen csak egy perc voltam én.
Hiszen csak egy perc volt az öröm...
...életem szomorú költemény.

Hiszen csak egy rím volt az egész,
hiszen csak egy perc volt a versem.
Hiszen csak egy rím volt az egész...
...vérző rímek, érzik: elestem.

Hiszen csak egy perc volt a nevetés,
hiszen csak egy perc volt a szeretet.
Hiszen csak egy perc volt a nevetés...
...s a tükörben látok egy rémült gyereket.

Hiszen csak egy perc volt a sírás!
Hiszen csak egy perc volt a bánat.
Hiszen csak egy perc volt a sírás...
...s a lelkem nem érez több vágyat.

Hiszen csak egy perc volt...
Hiszen csak egy vers volt...
Hiszen csak egy rím volt...
...s ennyi volt az élet.

Mikor lehunytam a szememet,
Egy új világba léptem be.
Egy világba, mely gyönyörű,
Hol minden olyan egyszerű.
Beléptem a kapun, mely ékességgel volt kirakva,
A barokk korszakot hozta vissza.
Mint egy csodálatos templomban,
Az oszlopok úgy úsztak az aranyban.
Az ezüst is csillogott, míg a szem ellátott,
Gyönyörködtem volna még, de valaki megrázott.
Egy ifjú állt előttem, kezét felém nyújtja,
Azt mondta elvisz a Paradicsomba.
Megfogtam a kezét, hagytam, hogy elvigyen,
Az úton csak merengtem a semmibe.
Aztán egy fehér kapuhoz értünk,
Itt minden pompa eltűnt.
Az udvaron puha a zöld pázsit,
Szívesen maradtam volna még itt.
Beljebb érve sok kedves mosoly fogadott,
Mindenki csak etetett-itatott.
Hamar megszoktam ezt az életet,
De valami nem hagyott nyugodni mégsem:
Ha nem fogom meg az ifjú kezét,
Lehet, hogy visszatérhettem volna az élők közé.

Véget ért valami, sok év után,
Bezárult egy kapu, talán kinyílik majd más.

Hogy, hogy vagyok?
Megpróbálom értelmezni lelkem hullámverését,
Érzéseim kavalkádját.

Hogy, hogy vagyok?
Nem értem, de érzem,
Remegve változok.

Hogy, hogy vagyok?
Napok óta álmatlanul,
Álmodva mást.

Hogy, hogy vagyok?
Hitemet ápolom,
Erősítem.

Hogy, hogy vagyok?
Tapasztalom magam és mások
Magas amplitúdójú rezgését.

Hogy, hogy vagyok?
Segítem magam mások által
Másokat, a magam módján.

Hogy, hogy vagyok?
Mentem az életem máról holnapra,
És sugallom másoknak,
Ki küszködik, ki elkeseredett.

Hogy, hogy vagyok?
Felemásan, egységben,
Kétségben, erősségben.

Hogy, hogy vagyok?
Zavarban, dilemmában,
Megbocsátás fényében botladozva.

Hogy, hogy vagyok?
Alkalmazkodva, lázadva,
Önmagam megtartva.

Hogy, hogy vagyok?
Beszélve hallgatva,
Hallgatva beszélve.

Hogy, hogy vagyok?
Veszteségemben sok,
Gyarapodásomban még több.

Véget ért valami, sok év után,
A bezárult ajtó kinyit majd mást.

Talán eltűnök hirtelen
Talán kísértek évekig
Talán itt állok kincstelen
Talán én vagyok a hetedik

Talán túl hamar felnőttem
Talán túl sokat akartam
Talán túl mélyen szerettem
Talán csak sebeim vakartam

Egyedül maradtam

Mind bomlott elméjűek vagyunk.
Itt vodkás üveg, ott csikkek hevernek.
Mind bomlott elméjűek vagyunk.

És ha változást vársz, ne kiálts.
Sikoltásod csak visszhang lesz az Éjben,
Ha változást vársz, ne kiálts.

Ez egy vérben tocsogó Föld.
Mert meghasadt lelkünkben Béke nincs.
Ez egy vérben tocsogó Föld.

Hiába az ima a boldog pillanatokért.
A Pillanat sebes lábon él,
Hiába az ima a boldog pillanatokért.

Nincs menekvés zűrös szemed tükre elől.
Te ásod saját sírod, koporsód szögekkel bélelve,
Nincs menekvés zűrös szemed tükre elől.

Az Úr odafent nem segíthet.
A szennyet és poklot Te rendelted meg,
Az Úr odafent nem segíthet.

Sárga Napban fekete csíkok jelennek meg.
Mert nincs több Tisztaság,
Sárga Napban fekete csíkok jelennek meg.

Búghatja az Élet Örömnek dalát.
Csak magad vagy, nem hallod meg,
Ahogy búgja az Élet Örömnek dalát.

Szemedbe nézek
Gyönyörű szépek
Azok a bánatos kék gyöngyszemek
Szólni most vétek
Nem is beszélek
Hisz nem kell a szó, hogy megértselek

Látom a múltunk
Boldogok voltunk
Ittuk az életünk habzó borát
Oly sokat vártunk
Arra hogy sorsunk
Forduljon végre már egy jókorát

Nem hagyott cserben
Ment is az rendben
Szaladt az életünk Mekka felé
Meg volt már minden
Én is azt hittem
Nem állhat senki az utunk elé

Míg nem egy reggel
Egy hang szólt: "Ember
Fogjad a bitófád kis csillagom
Sírodig vidd el
Szenvedsz majd hidd el!
- de nem mondta mindezt miért kapom

megfeszül csendben
testem kereszten
hiába kérlelem a teremtőt
Könnyek szememben
Kedvesem szemben
Remegő kezemmel ölelem őt

A legmagányosabb magány,
mikor egy búgó gerlepár
egyik egyetlenje
a magasból
földre
esve
álomba szenderül örökre,
a másik meg bánattól megkövülve
fennmarad a fán.