Van az a komor kopottas kép rólad...
Csak nézel onnan és ordítod minden bűnöm!
Ezért van az hogy beszédes arcodat
éjjel mindig szilánkosra gyűröm.
Majd reggel mint a megmosott ruhát
ama gondos kéz simára vasalja
úgy simítom azt a képet
tenyeremben vagy föléhasalva.
Mert egyszer így másszor úgy de kellesz...
S bocsásd hogy lelkem tükrét szemgödrödbe ásom...
Bocsásd meg hogy nem hagylak pihenni
és naponta ülök a vasútállomáson...