Fenn az égen, nap fényében
Kicsi felhő sírdogál,
Hull a könnye, nyári zápor
Dől belőle meg nem áll!
Dédelgeti, kérdezgeti
Barátja a napsugár:
- Mért’ szomorkodsz kisbarátom?
Mondd meg nékem végre már!
Azért sírok, botorkálok
Kedves fénylő barátom,
Kiköhögtem már a tüdőm,
Nincs már messze halálom.
Gondok nagyok, beteg vagyok
Fekete lett mindenből,
Levegőt is alig kapok
Sav folyik már szememből!
Tán’ kimúlok, Földre hullok
Valaki csak majd meglát,
Mielőtt még megnémulok
Elköszönök: Nap Viszlát!
(- Földi élet, nem remélhet
Elapadtak kútjai
Nem vezetnek már sehova
Labirintus útjai!)
Kicsit nyögve, borsod nyelve
Írtam eme sorokat
Kedves Gazsi íme itt van
Bonthatod a borodat!