Betakargatott bennünket a Holdvilág
mosolyogva fogott a határban társat -
a földútról felszálló élénk madárhad
füllesztő porából kinyílt a csókvirág.

Néztük a tájat hármasban ölelkezve
hozzánk idomult az imádott természet -
rágyújtottál, és ahogy füstöd elnézted
pilládból olvastam, búcsú következne.

Ráleheltem arcodra lelkem fájdalmát
hordozzad addig, míg élő marad tested -
vigyed bárhová, tőlem benne vér termett
és ne töprengj ezután létem szánalmán.

Ajkunk követe szemünk, némán hazudott
egyikőnk sem élhet egyszerre két helyen -
de mikor ott voltunk, hol ölelt a jelen
elfeledtük kicsit, hogy a jövőnk bukott.