Nem tudom.
Ahogy sétálok és látok
embereket sírni
feketén vagy fehéren
átlátszó könnyeket
barna szemeiken
lelkükből folyik ki
az élet sava.

Tavasszal ha a virágok kinyíltak
és mosoly dereng fáradt arcokon
összenézek egy idegennel
és érzem egyek vagyunk
a kínai árussal hiszem
ugyanúgy süt ránk a Nap
és szívünk egy ritmusra dobban.

Ahogy a Földgolyó lélegzik
felsóhajt szülés után minden anya
úgy látom én e cseppnyi országban
egy vagyok és ugyanaz mindenkivel ki
embernek mondja magát a nagyvilágban
ki sír vagy nevet naponta
ki születik és meghal a kék ég alatt.