Szegények vagyunk mind.
Az életünk fényből árnyékba vált,
a mindennapjaink pokolhoz hasonlók.
S mégis mi vagyunk a legboldogabbak!
Valahogy, valahogy mindig kisüt a Nap,
s ha kiállunk a fényre, már érezzük is
lágy sugarát, meleg érintését.
Mindannyiunknak van valami, ami nincs.
Hiány.
S e hiány ellenére, mi oly boldogan mosolygunk
a világra, az emberekre!
Néha megállva az utcán arra gondolunk:
Érdemes mindez? Érdemes élni?
Hisz csak veszteség az élet,
mindennapos gyász!
Én azt hiszem, hogy aki ennek ellenére
boldog tud lenni,
az megérdemli.
Megérdemli, hogy ezt a verset neki írjam.
Lépj ki a gondok országából,
örülj minden apróságnak,
nézd a felhőket,
mosolyogj!
Ez a fontos, semmi más!