Nekivágtam egymagam e hatalmas világnak,
Búcsút inték egyszer s mind a születési háznak!
Apám, anyám, lássátok, útnak indult fiatok,
S haza néktek azt üzeni, rá vizet igyatok!

Anyám, tudom, a te lelked mint fáj majd miattam,
Óvó szíved még az utcánk végin megsirattam!
Apám, te se mutasd magad kőszívű léleknek,
Ne fojtsd el majd könnyeid, ha szemedbe tévednek!

Elindultam egymagam, - de néktek nem is szóltam.
Mikor jut így eszetekbe, hát fiatok, hol van?!
Mert ej, csúnyán néznek már a messzi dombok, hegyek!
S mindjárt sötétedni is fog, - jobb, ha haza megyek.