Hazudok mindenkinek? Vagy csak mások előtt hallgatok?
Azt mondom, amit én akarok, vagy amit hallani akartok?
Arról szól az életem, hogy megfeleljek másoknak?
Vagy csak azt teszem, ami fontos nekem, de a többiekre károsak?

Egyáltalán az is titok, hogy mit tudok, még magamnak is?
De lehet, hogy rajtam kívül mindenki látja, még a vak is.
Tervezem a jövőt, s büszke vagyok, hogy már a haláltól sem félek.
De a múltra visszatekintve látom: csoda, hogy még élek.

Megvan nekem minden, ami kell a boldogsághoz,
Te is fel tudod sorolni anélkül, hogy kicsit is gondolkozz:
Család, barátok, haverok. Egyedül csaj nincs.
Így az ékszerdobozból ő az utolsó hiányzó kincs.

Mégse lehetne okom a panaszra, de van egy gond.
Ott fúrja az agyam, ami minden eddigit elront.
Ki vagyok én? Mit akarok? – kérdezem magamtól
Mégis arra várok, hogy helyettem majd más válaszol.

Engem senki sem ismer, még én magam se.
Saját magamra nem mondhatom, hogy őszinte.
Mások azért írnak, mert így fejtik ki mit éreznek,
És ha azt hiszitek én is, akkor velem együtt tévedtek.

Rájöttem nekem írnom kell, hogy mindent lássak.
Így kell óvnom magam, hogy ne omló hegyre másszak.
Leírva látom csak, hogy ha rossz útra tévedek,
S végre belátom, ha vétkezek.

Őszintének kell lennem mind magammal, mind másokkal szemben!
Hisz csak így lehetek biztos, hogy minden rendben.
Meg kell ismernem önmagam és akkor megismerhetnek mások.
S majd csak ezután hihetem el, hogy a tükörben az van akit látok.