Én ünneplő ruhában, gyűrten, borostásan
voltam a sarokban, mint ki magát bünteti,
de nem akartam semmit leküzdeni -
gyárkémény-lelkemből cigarettáztam.

Tudtam, hogy jól van így: jönni, várni, menni kell,
s a füstbe szédült rohamkocsinak rejtekén
velem szemben ült le némán a remény
szemében megfeszült rejtelmeivel.

Én láttam már őt az állomáson,
büféknél koldulva, a peronon.
Volt róla ezernyi látomásom

és láttam az egyik haveromon,
aki mozdulatlanra hűlt télen.
Félek tőle. S itt van a fülkében.