Letakarom arcomat, egy könnyű lepellel,
Hogy ne lássatok, s ne figyeljetek!
Azonosítom magam, egy kitalált szereppel,
Amilyen akarok, olyan lehetek.

De legbelül, hol sötét titok lappang,
Ahol azt játszom el, hogy Én vagyok!
Nincs ott rajtam haszontalan sallang,
A hold se süt, s csillag sem ragyog.

Te boldog vagy, ha veled vagyok néha,
Mert azt hiszed, hogy ismersz engemet!
Ám azt, hogy tévedsz, oh mennyire tévedsz,
Csak én tudom, hogy nem kell sejtened!

Becsapom magam, becsaplak téged,
Ha látom könnyeid, hazudok szépet.
És ha úgy látom, hogy enyém az élet,
Hát festek róla egy elfogult képet.

Azt mondom csodás, hogy szép ez a világ,
S boldog vagyok veled, mint a nap!
S számtalan hazugság szirmát szórom reád,
Miközben összeszorítom a fogaimat.

Hát szaladj, fuss, menekülj el Édes!
Addig tedd ezt, amíg teheted!
Hagyj magamra, sötét titkaimmal,
S éld a saját, egyszerű életed!