Csillagok messzi fénye jön feléd
a végtelenül üres, hideg téren át,
évezredek színes képeit nyeli el
a döbbenettől kitágult pupillád,
lila szájjal reszketsz s futnál tova,
de bezár a képzelet és tudod,
az út végül nem vezet sehova.

Hiszen nem hallják a panaszt,
teszik a korrupt vezérek mint
mindig, úgy és ugyanazt.
Leteríted hát az éj lepedőjét,
megveted a semmi vánkosát,
s közönyös szemmel nézed,
ahogy a pusztuló világ rúgkapál.