Kiskorom óta a kard útját járom
S e döntésem soha meg nem bánom
Kalandozó lettem valódi Bárd
Kinek a lantja a legkülönb barát

Elértem mit halandó elérhetett
Ám én mégsem vagyok elégedett
Visz a vérem egyre újabb kalandokba
Míg az egyik végén az én fejem hullik a porba

Sokat éltem, többet mint egy embernek szabadott volna
Ám az istenek csak nem akarnak ledönteni a porba
Egyre feljebb emelnek akaratom ellenére
Mert nem vagyok a saját sorsom vezére

Egyre csak sodródom az árral
S kapom a dicsfényt amiért nem is én gályáztam
Nem vagyok se jó se rendes
Magamnak megfelelni sem vagyok képes

Egy szánalmas senki vagyok
Kik az istenek szeszélye miatt kapott rangot
Érdemtelen vagyok a sok dicséretre
Úgy érzem semmit sem tettem érte

Olybá tűnik ezt mások nem látják
Mert egyre csak dicsérnek és lelkem szeretettel elárasztják
Holott érdemtelen vagyok a kegyre
Pedig egyre többen részesítenek benne

Ám hiába minden én egyre csak a Kard Útját Járom
Míg mindig a lant a legkülönb barátom
Rájöttem ha ehhez hű maradok
Akkor a belém vetett bizalomra is méltó maradok