I.

Addig nyugton van a lélek,
Mígnem egyszer jön az érzet,
Test kell, s vele új remények.
Akkor aztán elkezd ásni,
E világba lyukat vájni,
S ha célját elérte,
Kezdődik földi léte.
Oh, ne illanj oly hamar semmivé!

A LÉLEK CSUPÁN BÚS KIS HERNYÓ,
MI KUSZA BÁBOT SZŐTT MAGÁNAK.
A HALÁL PEDIG RÚT PILLANGÓ,
MI EGY PERC ALATT TOVASZÁLLHAT.
OH, NE ILLANJ OLY HAMAR SEMMIVÉ!

II.

Mintha fájna az új kezdet,
Olymód ordít fel a kisded.
Még ha tudná szegény gyermek,
Hová küldte őt a végzet!
Felnő majd és megöregszik,
Mindeközben csak törekszik,
De boldogsága nem növekszik!
Oh, ne illanj oly hamar semmivé!

AZ ÉLET CSUPÁN ÓCSKA HANGSZER,
MIT A RIDEG HALÁL KEZE PENGET,
S HA A KASZÁS EGYSZER DALBA KEZD,
NINCS MENEKVÉS SENKINEK.
OH, NE ILLANJ OLY HAMAR SEMMIVÉ!

III.

Nappal után jön az este,
Aztán az éj sötét leple
Terít fátylat az élőkre.
S kezdődik a hosszú álom,
Nincs rá gyógyír e világon!
De a lélek ragyog tovább,
Nem állhatja semmi útját!
Oh, ne illanj oly hamar semmivé!

A HALÁL CSUPÁN ÜRES KANCSÓ,
MIT AZ ÉLET MÉZZEL TÖLT MEG,
S HA EGYSZER SZÍNÜLTIG LESZ,
FELBORUL ÉS ELREPED.
OH, NE ILLANJ OLY HAMAR SEMMIVÉ!