Édes Anna, kicsi Anna,
Csicsíja-bubája,
gólyaszárnyam reptollába,
belebabusgatlak.

Szeretet szálával
szövök neked bölcsőt,
szememmel simítom
szemedből a felhőt.

Rózsaszirom ágyba
kis tested ringatom,
madárdal énekkel
álomba dúdolom.

Harmatcsepp,
könnyekkel
siratom bánatod,
szomorú szemedbe
kacajt csalogatok.

Csicsíja-bubája
Isten Annácskája,
- Jön Anya! Várj csak -,
lelkem virágszála!

Istenem, kérlek,
vedd tenyeredbe,
emeld szívedhez
megsebzett lelküket!

Mutasd meg az utat
az Édesanyának,
lehessen még anyja
kicsi Annácskának!

Reszkess világ! Reszkess!
Itt jő a harmadik.
Tanult bátyjaitól,
s most vérre szomjazik.

Reszkess világ! Reszkess!
Ő lesz az utolsó.
Kegyetlen, vértelen,
s már nem kell koporsó.

Reszkess világ! Reszkess!
Ez tetteink ára.
Meghívót küldtünk,
a pokol tornácára.

Egy kis cinke kapaszkodva a telefonzsinórba,
önfeledten hintázgatott a napos udvarunkban.
Nagy élvezettel illegette-billegette magát
és csodás hangján énekelte örök szép dalát,

majd mint aki mindennel teljesen elégedett,
egyik pillanatról a másikra tovább repdesett.
Kedves kis cinke, kis madár! Örülünk, hogy jöttél!
Hozzánk mától vissza-visszajöhetnél!

Jó reggelt! Itt a reggel!
Zörögve szól a vekker!
Madár dalol víg örömmel!

A kelő Nap csókolózik az álmos Földdel.
A sötét éj vív csatát a nappali fénnyel!
Nyújtózz egyet, és ki az ágyból friss örömmel!

Az ablakból friss reggeli fény beárad,
a reggel illata tölti be a szobádat!
Bár az éjszaka álma még a szemeiden szárad,

ásíts egy álmos nagyot
és vígan köszöntsd a Napot!
Tudod, minden nap a Te napod!

Feljött a hold tündöklő sugára
A föld csillagokkal borított egén,
Mint égi csodák tündérleánya
Ragyog a világ tetején.

Elértem a ringó búzatáblák
Messziről csillámló tengerét,
Megláttam a napnak sápadt foltját
S a felhők vakító fehérjét.

Láttam lombos erdőt, zöldellő virágot
Szelíd gesztenyefát és hatalmas lápot,
Fölvette a természet legszebbik ruháját
Mint hajdan a király ország koronáját.

jött a gólya kelepelve
fítyegtettett a csőrébe
ledobott az anyaföldnek:
zöld bársonyos szőnyegére
éppen ma már ötven éve,
pőre volt a testem-lelkem
azóta már beszennyeztem:
okoskodtam, ellenkeztem
csak az "igazam"kerestem,
táncoltam és énekeltem
anyaföldem zöld bársonyos
simogató szőnyegén...
elfáradtam, újra kezdtem
apát-anyát másban leltem:
sokat sírtam, keseregtem,
míg felnőtté cseperedtem,
a gólya-mesét is elhittem,
gyermekeim felneveltem
bennük minden boldogságom
versikém is velük zárom,
kacag lelkem, hogyha látom:
mindig-mindig hazavárom.

Mindenkinek fáj valami,
Sebeket rejtünk magunkban,
S enyhülést keresve járunk,
E sűrű élet-vadonban.

Mindenki hordoz magában,
Ezerszer megtépett álmot,
Melyet úgy őriz szívében,
Mint a lepréselt virágot.

Mindenkit lassan átitat,
Csalódások ölő mérge,
Bús éjszakák után ébred,
A holnap fakó reggelére.

Mindenkit szoríthat olykor,
A magány nehéz bilincse,
Ha elvesztette, aki volt,
Élete egyetlen kincse.

Mindenkinek fáj valami,
A jóvátehetetlen vétkek,
Az el nem hangzott mondatok,
Botlások és tévedések.

Fáj a halványodó emlék,
A test lassú gyengülése,
Kihűlő csókok, szerelmek,
Szívünk lelassult verése.

Mennyire kívántuk mindig,
Felejtsünk! Könnyebb legyen már!
Egyszer az kezd el fájni mégis,
Hogy vége, és semmi nem fáj.

Sorsom nyögöm,
Magamtól
Eltaszítom.
Szívem már távol,
Lóg a szögön.
Szeretnék már
Végre átlátni a messzi,
Sűrű ködön.
Ám jövőre vadászva,
Magamat tétován
Oltalmazó, gyilkos
fegyveremmel,
Dacolva félelemmel,
Meglövöm.

Térdre rogyva,
Nagyságod előtt
meghajolva,
Sok csodás
Pillanatom,
Együtt a Férgesével
Földre dobva,
Javát egyesével
Kiválogatva,
Gyönyört és mámort
Átkarolva,
Utolsó erőmmel
Hozzád bújok.
Én árva!

Fekszem már a
Hideg Földön.
Midőn lemerült
Elemem Töltöm,
Lelkemet hamarjában
Hozzád küldöm.
Szaladjon gyorsan
Utolsó
Üzenettel:
Kedves Élet!
Tovább nem remélek,
Míg múltamban
Jövőm kerestem,
Véletlenül elestem.

Talán nem marad
Adósom más,
Rajtad kívül.
Nem számít már,
Messze a
forró nyár,
Mikor ígértél egészséget,
vidámságot,
Ki látott már ennyi
Hazugságot!
A rossz emlékeim most
Mégis Kitörlöm,
Hisz tartozom néked
Egy szóval: Köszönöm!

Középszerű kocsmában
gyenge zene szól.
Erősen kiabál
egy vénleány valahol.

Gyűlnek a vendégek -
Kétes hírű alakok.
Köztük ülök én is
s szörnyen álmos vagyok.

Egy pohár széjjeltört,
cserepek szanaszét.
Szürcsölök kávémból
és eltűröm a zenét.

Értelmetlen helyzetben
értelmetlen sorok.
Nincsen már egy vasam sem
és szörnyen álmos vagyok.

Messze van, túl messze
Hiába nézek felé,
Nem látom,
S nem hallom csábító énekét.

Nyújtom kezem, de hiába
Nem érem el...
Nem látom,
S nem tudom merre szökött el.

Senki se látja,
Nem is érik el
Hiába néznek felé,
Nem hallja senkise a jövőnek zenéjét.