Ha szárnyat növesztek, mindig jön egy szél,
Felkap, s repít az ég kék tengerén,
Rózsaszín felhők karjaiban
ringatózom én,
Napsugár ragyog be, vakító fény.
Boldog vagyok, s nem is gondolok másra,
Eszembe se jut, hogy ember sokáig nem szállhat,
S amikor eltűnnek a felhők, s lemegy a Nap,
A szél nem jár többé, a szárnyam sem tart,
Hirtelen zuhanok a mélybe, a
sötétségbe,
S majd belehalok, úgy fáj, amikor földet érek.