Zongora húrjain, meglepődve állok.
Hol mélyebb völgyek, hol hegyek.
Jönnek az ujjak felém, nagyot kiáltok:
Istenem! Segíts, hol legyek?

Mélyebb völgyekbe ereszkedek,
Ahogy lábam álomra szenderül.
Mélyen fogó dallamok színén,
Az árnyékos G-dúr csendesül.

Szólamokban tör fel az élet,
Ami a zenében rejlik, ott lakozik, igen.
Jó látni e teljes egészet,
Ahogy születik, él, s pihen.

S kiteljesedik, virul, és éget.
Páratlan életerővel bír.
Perzselő színén vakító fények,
Ily mód’ erős, de néha sír.

Pengetően bánok ám,
A bájos hangokkal szelíden.
Lányok szopránját kergetem,
Majd szerelem asztalát terítem.

S ahogy halványul a szólam,
Úgy tűnik el vele az élet.
Szertenézvén országok színén,
A zeném szíve óceánba mélyed.