Mikor virágokat okádik a tavasz
Minek olyankor bármi panasz
Csak a nesz, mi hoz, tesz s vesz
Hostess lesz, ad s elvesz
Egy új lélegzetet, mézes élvezetet
Beolajoz pár gépezetet
Az a pár, akinek én vezetek
Naplót, emlékeket
Nagyokat és aprót
Tartok én majd gyertyát
Ültetek eperfát
Vagy kabátnak ágyat
Akasztok meleg, puha vágyat
Mi a szívből a szájba át
Zsebéből pisztolyt ránt
Késként szívbe márt
A szó, mit annyira várt,
Hogy most sósan gurul az arcára
Bele is feledkezik, a harcára
Kikapcs, szíve szóra nyíló, vöröses pipacs
Nála a harc ára a karc
Benne őrzi az éveket
Hazugságot, fájdalmat, tényeket
Félelmet, rettegést, gyerekkort, felnövést
S benne hordozza az esetleges fejlövést
Vagy fejlődést, hogy holnap más lesz
Hogy a Z helyett szimplán Á-s lesz,
Hogy a pipacsot mondjuk olyannak adja
Aki a papucsa felét a jégen is odaadja
Akinél a szívből a szájba
Akinél nem baj, ha fájna
Akinél nem pipacs, hanem központi kályha
Akinél nem csónak, akinél hatalmas gálya
Vele pár sós csepp egy édesvizű tóban
Pár jó szó egy rég lerágott sorban
Pár szép szál egy arany Marlboro-ban
Hasonlatként vallok, hozzád hasonlóan
Mert vállalni, ha nem lehet, hát a vers csak így ehet
Pár metaforából, és ihat díszes amforából
Antik az is, mint a gondolat
Hogy másba ültesd a gondodat
Ha gondolod, én gondozom
Ez az én kertem, itt én dolgozom
De ha pipacsot ültetsz, vagy eperfát
Igyekezz, hogy ne verd át
Bőséges víz, meg napsütés
Úgy lesz zamatos íz, nem szélütés
De ha pipacsra vágysz, egyet mondhatok:
Én csak termő talajt adhatok.