Mosolytalan arcokra veti árnyát az élet.
Könyörtelen ráncokba tömörülnek a hónapok.
Száraz szemekben néha csillog még egy könnycsepp,
mely halkan búcsúztatja a múló holnapot.
Még el sem jött, s már búcsút int keserűn,
oly gyorsan rohan el, nem érkezünk élni.
Csak emlékek maradnak a megsárgult papíron,
s a csendben a szívünk, már a semmit érzi.
A semmit érzi... az ölelő semmit.
A megváltást, a sár ízű könnyeket,
az első lelégzettől a halál hűs csókjáig,
mindenki homlokán ott van a célkereszt.