Állok a térben,
vakító fényben,
szivárvány felettem
ezernyi színben.
Felettem közelség,
Mennybolt, Isten,
s én vagyok középen,
s örvend a szívem.
Alattam a mélység,
lábam bár talajon
áll, dilemma bennem:
avagy pokoltalapzaton?
Lenézek a mélybe:
fejem szédül-e?
Rettegek, félek,
ijedten remélek:
Istenem remélem,
megmentesz, s értem
most talán még
angyalokat menesztesz!
Melletted nem félek,
csak Benned remélek.