El akarok innen menekülni
a koromsötét éjjeli ködön át,
de nem fogom a szíved megköszönni,
csak itt hagyom neked viasztestem porát.
(hogy szemeid csípje ki.)

Hol a sötétség uralja az eget,
hol a fagy az úr,
ott fogom szétszórni a mérget,
mikor megpendül az olvadó húr.
Ahol mindenki névtelen,
ahol az élet sem játék, Ott fog
beszívni a Hold meztelen,
miközben romlott vérem lassan szivárog.
Akkor elengedem emlékeim,
hadd keressék meg gazdájukat,
majd becsukom mindentudó szemeim,
s elküldöm neked a száraz ajkat.
(hogy lelked szívja ki.)
S nézd, ott fogok kifeszítve állni,
miközben a hajnal eltemet,
de Te akkor sem fogsz engem sírva látni,
nem látod majd szomorú könnyeimet.

...Végre megpihenhetek,
ebben a sötét és hideg éjjeli világban.
(hogy a Lelked emésszem fel.)