Versek az életről

Berdán Anita: Vízió

2019. július 21. - smsfan

Mikor lehunytam a szememet,
Egy új világba léptem be.
Egy világba, mely gyönyörű,
Hol minden olyan egyszerű.
Beléptem a kapun, mely ékességgel volt kirakva,
A barokk korszakot hozta vissza.
Mint egy csodálatos templomban,
Az oszlopok úgy úsztak az aranyban.
Az ezüst is csillogott, míg a szem ellátott,
Gyönyörködtem volna még, de valaki megrázott.
Egy ifjú állt előttem, kezét felém nyújtja,
Azt mondta elvisz a Paradicsomba.
Megfogtam a kezét, hagytam, hogy elvigyen,
Az úton csak merengtem a semmibe.
Aztán egy fehér kapuhoz értünk,
Itt minden pompa eltűnt.
Az udvaron puha a zöld pázsit,
Szívesen maradtam volna még itt.
Beljebb érve sok kedves mosoly fogadott,
Mindenki csak etetett-itatott.
Hamar megszoktam ezt az életet,
De valami nem hagyott nyugodni mégsem:
Ha nem fogom meg az ifjú kezét,
Lehet, hogy visszatérhettem volna az élők közé.

Hevocka: Búcsúzom egy életrésztől

Véget ért valami, sok év után,
Bezárult egy kapu, talán kinyílik majd más.

Hogy, hogy vagyok?
Megpróbálom értelmezni lelkem hullámverését,
Érzéseim kavalkádját.

Hogy, hogy vagyok?
Nem értem, de érzem,
Remegve változok.

Hogy, hogy vagyok?
Napok óta álmatlanul,
Álmodva mást.

Hogy, hogy vagyok?
Hitemet ápolom,
Erősítem.

Hogy, hogy vagyok?
Tapasztalom magam és mások
Magas amplitúdójú rezgését.

Hogy, hogy vagyok?
Segítem magam mások által
Másokat, a magam módján.

Hogy, hogy vagyok?
Mentem az életem máról holnapra,
És sugallom másoknak,
Ki küszködik, ki elkeseredett.

Hogy, hogy vagyok?
Felemásan, egységben,
Kétségben, erősségben.

Hogy, hogy vagyok?
Zavarban, dilemmában,
Megbocsátás fényében botladozva.

Hogy, hogy vagyok?
Alkalmazkodva, lázadva,
Önmagam megtartva.

Hogy, hogy vagyok?
Beszélve hallgatva,
Hallgatva beszélve.

Hogy, hogy vagyok?
Veszteségemben sok,
Gyarapodásomban még több.

Véget ért valami, sok év után,
A bezárult ajtó kinyit majd mást.

Horn Zita: Mind bomlott elméjűek vagyunk...

Mind bomlott elméjűek vagyunk.
Itt vodkás üveg, ott csikkek hevernek.
Mind bomlott elméjűek vagyunk.

És ha változást vársz, ne kiálts.
Sikoltásod csak visszhang lesz az Éjben,
Ha változást vársz, ne kiálts.

Ez egy vérben tocsogó Föld.
Mert meghasadt lelkünkben Béke nincs.
Ez egy vérben tocsogó Föld.

Hiába az ima a boldog pillanatokért.
A Pillanat sebes lábon él,
Hiába az ima a boldog pillanatokért.

Nincs menekvés zűrös szemed tükre elől.
Te ásod saját sírod, koporsód szögekkel bélelve,
Nincs menekvés zűrös szemed tükre elől.

Az Úr odafent nem segíthet.
A szennyet és poklot Te rendelted meg,
Az Úr odafent nem segíthet.

Sárga Napban fekete csíkok jelennek meg.
Mert nincs több Tisztaság,
Sárga Napban fekete csíkok jelennek meg.

Búghatja az Élet Örömnek dalát.
Csak magad vagy, nem hallod meg,
Ahogy búgja az Élet Örömnek dalát.

Szabó Balázs: Keresztem

Szemedbe nézek
Gyönyörű szépek
Azok a bánatos kék gyöngyszemek
Szólni most vétek
Nem is beszélek
Hisz nem kell a szó, hogy megértselek

Látom a múltunk
Boldogok voltunk
Ittuk az életünk habzó borát
Oly sokat vártunk
Arra hogy sorsunk
Forduljon végre már egy jókorát

Nem hagyott cserben
Ment is az rendben
Szaladt az életünk Mekka felé
Meg volt már minden
Én is azt hittem
Nem állhat senki az utunk elé

Míg nem egy reggel
Egy hang szólt: "Ember
Fogjad a bitófád kis csillagom
Sírodig vidd el
Szenvedsz majd hidd el!
- de nem mondta mindezt miért kapom

megfeszül csendben
testem kereszten
hiába kérlelem a teremtőt
Könnyek szememben
Kedvesem szemben
Remegő kezemmel ölelem őt

Babócsi László: Az ember

Az ember gondolkodik, és előre tervez
S gondolja még az idő is neki kedvez,
Annyi kín, szenvedés és csalódás után
Vérző szíve ismét csak néz előre bután
Hiszékeny és már előre őszintén reméli
A következő szinte már most is megéri
Hibáiból talán nem is fog tanulni soha
Keserűen néz magában előre, és mondja
Megint nem jött el a várva várt csoda

Bognár Imre Áron: Egy ilyen világban...

Egy ilyen világban, hol minden a pénzről szól,
Egy ilyen világban hogy értsünk mi szót?
Egy ilyen világban, hol az ember csak állat már,
A szív elsorvadt, vagy épp kővé vált.

Kénes füst vonja hályogba szemünk,
Freon-12 bontja ózonrétegünk,
Gyilkos DDT szennyezi be vizünk,
S a halál vár reánk, bárhová lépünk.

Ezt szörnyű látni, felsír a Föld,
Könnyeket hullat minden, midőn
Látják, hogyan pusztul el a táj:
Hegyek futnak bőgve le a mélybe már;
Sínek futnak végig: dombon, tavon, erdőn,
Ócska szennyük hagyva ott minden mezőn!
Ez nem
Mehet így
Már tovább!
Mi rontottuk el,
Miénk a rendrakás!

Voodoo: Álom és valóság között

Miért van az, hogy aggódom,
Pedig általában könnyedén
Megoldom a legtöbb gondom,
Miért van az, hogy tabu egy szó,
De újra és újra kimondom?
Miért hallom most is a hangom,
Amikor hallgatni lenne jó,
Álom és valóság között
Miért veszik el nyomtalanul
Az igazi mondanivalóm?

Nem festek föléd az égre
Tünékeny délibábot,
És nem küldök a szemedre
Álmodni színes álmot,
Csak felszítom a parázsból
A benne alvó lángot,
Mert ha égni látom végre,
Én is magasra szállok!

Talán te ennél többre vársz,
Szenvedélyre, ami leigáz,
Hogy véredet forralja a vágy,
Nemcsak egy könnyű dallamra
Egy megkopott öreg zongorán,
De talán csak egy érintésre,
Ahogy megsimogatja arcod
Néhány kora őszi napsugár,
Árnyék nélkül áradó fényre,
A szivárványra az éj falán.

Én mégsem festek az égre
Tünékeny délibábot,
És nem küldök a szemedre
Álmodni színes álmot,
Csak felszítom a parázsból
A benne alvó lángot,
Mert ha égni látom végre,
Én is magasra szállok!

Budai Zolka: Vonaton

Én ünneplő ruhában, gyűrten, borostásan
voltam a sarokban, mint ki magát bünteti,
de nem akartam semmit leküzdeni -
gyárkémény-lelkemből cigarettáztam.

Tudtam, hogy jól van így: jönni, várni, menni kell,
s a füstbe szédült rohamkocsinak rejtekén
velem szemben ült le némán a remény
szemében megfeszült rejtelmeivel.

Én láttam már őt az állomáson,
büféknél koldulva, a peronon.
Volt róla ezernyi látomásom

és láttam az egyik haveromon,
aki mozdulatlanra hűlt télen.
Félek tőle. S itt van a fülkében.