Sokszor és sok mindenben csalódtam már.
Mégis hiszem, minden alagút végén fény vár.
Hogy az életben nincsenek véletlenek.
Hogy ki kerül életedbe,
Azt nem magad döntöd el.
De az már a Te felelősséged,
Kit, meddig marasztalsz benne.
Sokszor az ember szíve szomorú.
Látván a világban a sok háborút.
Mondd! Ezért nem mi vagyunk hibásak?
Hogy nem azért van ez, mert csak gyűlölünk újabban?
Hogy az ember rohanva, gyorsan él,
Mert el is feledi, néha meg kell állni.
Megállva, sokszor csodákat láthatunk,
Megnyílnak nekünk láthatatlan kapuk.
Ha az emberek nem falakat építenének,
Hanem hidakat,
Rájönnének, a hídon a boldogság átballag.
Hogyha falakat emel, hogy védje magát?
Sokszor rá kell jönnie, ez hazugság.
Állíts Magadról mindig valós képet,
És éld életed igazán szépen!
Boldogság, hidd el, csak rajtad áll,
És az is, hogy életed mivé vált.
Boldog, vagy keserű, csak rajtad áll,
Ha igaz vagy, neked ugyan ki árt?