Vad iramban szökell a mén,
Vágtat, meg nem áll,
Vajh, odaér-e?

Fehér tajték, fekete hátán,
Csak vágtat, vágtat,
S úgy sír a szél.

Rajta törékeny gyermek-lovas,
S hajszolja, űzi, egyre űzi...
A feledésbe.

Komor ágak csapódnak szemébe,
Kárhozott indák fonódnak köréje,
Jaj, úgy sietne...

Távoli fény a rengetegben,
Oda elérni, ott megpihenni,
Lehet-e majd?

Féltem, hogy elmész,
Magamra hagysz, kicsi lovas,
Ó, úgy féltem én...