Versek az életről

Urbán Jenő: A viaszbáb

2018. augusztus 12. - smsfan

Születés

Gőzöl az üst
Fortyog a viasz
Felszáll a füst
Az éjszaka új életet ad

Mester munkája
Élete műve
Egy ecsettel formálva
A viaszba érzelmet

Sír vagy mosolyog?
Ki tudja...
Az ürességbe egy szemet rajzol
Megremeg, hunyorogva

Nem érez semmit
Csak látja
Nem tehet semmit
Türelmesen várja

Várja ahogy egyszer
Végre megérthesse
A mester munkáját
Az emberi gondolkodást

Felismerés

Végre két lábra állt
Elérte végső célját
Végre mindent tisztán lát
A holdat nézi az ablakon át

Első lépései bizonytalanok
Első szavai érthetetlenek
Magabiztos vagyok
Érzem a szeretetet

Elindul az üst felé
Gondolja magában:
Ebből létezem
A viasztengert csodálva

Ég még a tűz...

Hanyatlás

Mestere felé nyúl
Lábába kap a tűz
Elérhetetlenül távol
Az éjszakába sikolt

Letérdel könnyes szemmel
Ajkával szavakat formál
Az utolsó lehelettel:
"Születés, felismerés, hanyatlás..."

Ebből áll az élet...

A bejegyzés trackback címe:

https://versekazeletrol.blog.hu/api/trackback/id/tr728221172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.