Majd ahol a szertartásos
etetés gyertyalángja nyaldos
bele az igéző szavak köpte ködbe
és kövéren hullnak érzelmes örömkönnyek
habok hátán hempergetik, és
dalolva bódítják meg az
érzéki örökzöldek, ott majd a
könnyen megnevettethető lányok
hangosan csinálják, mindig
tudva éppen az aktuális kívánsághoz
illő imáját az elvárásnak.
A fölény szépen lassú tánccá
puhul, egymáson, külön együtt
összeérő hajlatokban gyászzene
rozsdás vödör verődik sáros
föld görbéjére. Nem hiányzik
senki, nem is volt neki soha
- sem ismerőse, sem rokona -,
csak katonája valami érzelgős
rendnek, akik gyertyafényes
asztalok mellé ülőknek
minden életük zavaros leveséből
kérdezetlen odalöttyintenek.