Az életnek porondján
Nem állhatok gorombán,
Nem állhatok néma gőggel,
Játszanom kell szereplőkkel.
Tudok sírni, mikor mondják,
Nevetek, ha vérük ontják,
Szaladok, ha más fekszik,
S tapsolok, ha nem tetszik.
Ordítok, ha csend beszél,
S némulok, ha jő veszély,
Bort is iszok, ha más vizet,
Húszat mondok, ha ők tizet.
Rombolok, mikor más kreál,
S lehasalok, ha székre áll.
Ha megállnak, - gyorsítok,
Mit mindenki tud, - titok.
Amit más tesz, nem teszem,
Nem látszik, - észreveszem.
Ha születnek, embert ölök,
Végére, nézd, belejövök!
De jajj, függöny gördül, - taram.
Színfal mögött várom magam.
Lehullok egy vert székre.
Rám nézek, - verejtékre.
Bámulom. Bőröm issza.
A publikum zeng: Vissza!
Sanyarún nyögöm: Szemetek.
S a kenyeremen nevetek...
Majd leemelem kabátom,
És felhívom egy barátom:
" - Itt az élet porondja,
S a legnagyobb bolondja!"