Egy nap az Időtlenek Hegyén...
A cseresznyevirágzás idején,
Helyet kapott a becsület.
Ősi harcos, Kacumotó jelent meg.
Kardját lassan maga elé tette,
Páncélja megőrizte a halálos sebet.
Sorsa eldőlt: népét védeni,
Magát mindenki mögé helyezni.
Bölcs vezetőként élt,
Mikor még létezett erény.

Nem volt ott megvesztegetés,
Sem ocsmány hadviselés.
Ellenfelek szemtől-szembe’.
Egy esély. Hibázol. Vége!

A régi idők elvesztek,
A nagy harcosoknak befellegzett.
A lélektelen "olajbizniszesek"
Törtetnek csak az élen,
Félnek és félnek szüntelen.
Hisz a szamurájok kora elmúlt,
Mit számít már az ember becsülete?