Hát összegezzük akkor itt, a végén,
az előttünk fekvő tényeket:
csak az egész élettörténet révén
vonhatunk le valós lényeget.

Én nem akartam soha semmi lenni,
a végére mégis sikerült,
ösztönöm vezérelt, merre kell menni,
s jól gondoltam, mint az kiderült.

Nem minden vágyam, válhatott valóra,
türelemre apám tanított,
nem jelentkeztem soha funkcióra,
tolakodás mindig taszított,

Nem voltam törtető és nagyravágyó,
elfogadtam mit a sors adott,
mástól csak annyi korrektséget várok,
amennyit magam is adhatok.

Én nem akartam átgázolni máson,
nyugodtan vártam egy jobb napot,
elgondolkodtam a saját hibámon,
s nem kerestem másban bűnbakot.

Én becsülettel szolgáltam és éltem,
hozhatnék rá számtalan tanút,
azt se bántam, ha osztásnál az érdem
másnak, nekem mindig munka jut.

Folyton örökös készültségben éltem,
fegyelemhez szokhattam hamar,
mások életét szemlélődve néztem,
soha nem engedtem el magam,

Én nem követeltem és nem élveztem
nekem járó kiváltságokat,
mikor valaki voltam, nem éreztem
csak a súlyát, előnyét soha.

Jó szívvel sok embernek segítettem,
- magamnak nem szereztem soha -
ilyenre mondják azt, hogy élhetetlen,
vagy egyszerűen, csak ostoba.

Én nem kívántam más asszonyát, barmát,
s nem gyűjtöttem talmi kincseket,
de élveztem az emberek bizalmát,
s féltve óvtam tisztességemet.

Hitetlen voltam és idealista,
olykor érthetetlenül naiv:
tartottam, mint egy hívő optimista,
az erkölcs időtlen sarkait.

Én alulmaradtam a kettős mércén,
min gőgös hatalmas méreget,
túljutok majd irigy kicsinyességén,
ha nem halandó tart mérleget.

Én nem akartam soha semmi lenni
a becsvágyam végleg kimerült,
ehhez talán nyugdíjba kellett menni,
így a végén mégis sikerült.

Hagy összegezzem én, most itt a végén,
vonjam le a fontos lényeget:
egész élettörténetem értékét
az adja, hogy családom szeret.

Ui.:
Én nem akarok halhatatlan lenni,
- de, mert írni muszáj, élni nem
(hajós mondást, ha lehet kölcsönvenni) -
vízre írom versféléimet.