Versek az életről

Pruzsina Szilvia: Víziók

2017. július 19. - smsfan

Írnék hosszú, bús regéket,
színes, képzelt, szép meséket,
szemlélődve álmaim
vadregényes tájain.
Lennék boszorkány és gésa,
úrhölgy, árva gyermek és a
gospeleket énekelő
gyapotszedő rabszolganő.

Éjjeleken, mint az árnyék,
arany sárkányomon szállnék -
sivatagi homok felett
csillagtenger kacsint, nevet.
Utaznék repülve sokat,
lóvá tennék vándorokat,
farkasokkal a nyomomban
lépkednék a Grand Canyonban.

Majd egy fogadáson vesztve
felmásznék az Everestre,
tibeti templomba lépve
lótuszvirág lennék végre.
Letépném elmém bilincsét,
bölcs volnék, ki bírja nincsét,
s szavaimra rátalálván
felfedhetném, mik most gyáván
elrejtőznek szegletekben,
felbukkannak, s azon rendben
el is tűnnek néma csendben.

A bejegyzés trackback címe:

https://versekazeletrol.blog.hu/api/trackback/id/tr338221128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.