Írnék hosszú, bús regéket,
színes, képzelt, szép meséket,
szemlélődve álmaim
vadregényes tájain.
Lennék boszorkány és gésa,
úrhölgy, árva gyermek és a
gospeleket énekelő
gyapotszedő rabszolganő.

Éjjeleken, mint az árnyék,
arany sárkányomon szállnék -
sivatagi homok felett
csillagtenger kacsint, nevet.
Utaznék repülve sokat,
lóvá tennék vándorokat,
farkasokkal a nyomomban
lépkednék a Grand Canyonban.

Majd egy fogadáson vesztve
felmásznék az Everestre,
tibeti templomba lépve
lótuszvirág lennék végre.
Letépném elmém bilincsét,
bölcs volnék, ki bírja nincsét,
s szavaimra rátalálván
felfedhetném, mik most gyáván
elrejtőznek szegletekben,
felbukkannak, s azon rendben
el is tűnnek néma csendben.