Távolban nyíló
pillanatok,
most halkan
vagyok,
jobbra tőlem
nyugalom ül
a lugason,
mint rozsda
a vason,
úgy rothad
a lélek, ha
gyűlik a vagyon,
nem gyűlik az
csak ha keresik,
jártában a kisded
is elesik,
gyermek még a lélek
bármerre is nézek,
magamból üllőt
csinálok, hogy rajtam
üssék a vasat, amíg
meleg, még nem
szenvedtem eleget,
egyébként mi van
veletek, meggyógyultatok már?
csak egy szóval mondd, s
meggyógyul az én lelkem,
nem vagyok méltó, hogy
hajlékomba jöjj,
tán csak egy parancs van,
mit az átlagember
be tud tartani: - Ne ölj!