Az életem rongyos papír,
Akar engem, mégis taszít.
Próbára tesz, kínoz, gyötör,
Alig marad nekem öröm.
Döntésre kényszerít a sorsomról,
De az megvan írva, mégis sodródok.
Hazugság tán az egész a nagykönyvről?
Miért lesz nehéz súly minden halk könnyből?
Kik vagyunk mi, emberek? Ki vagyok én?
Haldokló szivárvány, vagy vakító fény?
Mindegy. Egyiket sem lehet sokáig nézni,
Hát hogy lehet akkor így élni?!?
Eltűnni csendben, vagy itt maradni,
Mindkettőt nehéz elfogadni.
Az életem. Az, amiért születtem,
Most miért fordul ellenem?
Legnagyobb öröm a születés,
És utána csak a halál csodaszép.
A kettő közt van az élet,
Amit vagy elfogadok, vagy vége.