Dallamok, melyek kottaként könnyedén kenődnek
szét pille könnyű papírlapodon
és szavaid zsoldosaként törnek légvár-erődnek,
mitől szívek bástyái ledőlnek
hallom... ott az ajkadon

A jövőnek félelmes talpai dübörögnek
homlokod mögött - nincs ránctalan jelen.
Csak halkuló világ maradt, s bár az út előtted
vághatatlan ködbe ért, de fény lobog fölötted
színeit... felismerem.

Anyai hang, mely felébreszti jeges testedet
tavasz-kéz érintette napokon,
s altatója zajos világodnak. a szeretet
mi kiszínezi szürke lelkedet
hallom... ott az ajkadon!

Belesír a szél - e furcsa dalba. Hol nincs tavasz -
mosoly, csak görbeszájú-ősz dereng.
Hol a gyermekálmok kékjén kegyetlen tél havaz
hol a remény csendje oly` más, de végül ugyanaz
hangjait... felismerem.