Maguk alá gyűrnek a nappalok,
de éjszakánként fényről álmodok
és egy másik, tökéletes világról,
mert disszonáns hang végre nem dobol
megfáradt, elkínzott dobhártyáimon,
s a lelkemre rakódott szürke réteg
úgy szakad le, mint fáról a kéreg,
és hajnalra, végre, fém-tiszta vagyok.