"Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épp, hogy fölvetem,"
hogy utoljára még elkápráztass:
neked adnám bolyongó lényegem.

Véremben lüktetsz, izzik az élet,
bátorítsd lelkem, szívem kolduló,
nem akarom, hogy fájjon hiányod,
téli csendes esték vigasztaló

szikrájából nap-tüzet csiholok,
sűrű levegő kell, egy szippantás,
kiszakítottak bordád éléből,
zendül a horizont, lesz ráadás.

A jóság legyen oázis bennünk,
borostyán fonódjon karjainkra,
hozzád növök és feladom magam,
kockát vet a halál partjaimra.