Versek az életről

Csontos Sándor: Csillagok fénye

2016. május 24. - smsfan

Kikezdhetetlen csillagok mutatták
az utat az égen.
Leomlott a hazugság gőgős palotája,
minden tiszta, érintetlen.

Az ember újra ember,
a szív már nem kődarab,
Legyek csillag és én is csak
adjak és adjak!

Valami más jön, érzi ezt föld,
a fekete kövek felsírnak,
lehessünk mi is éltető anyag!

Eljött az idő, elkoptatott mindent
a hazugság, valami más kell,
a föld legyen újra bölcső,
termékeny öl.

Melybe kikezdhetetlen csillagok
szórják a jóság magjait, miből
kihajthat a szebb jövő.

Most már látszik az út a sötétben,
mert csillagok fénye jelzi,
hogy aki ember, hova, merre menjen.

A sötétben is van remény, légy
kemény, meg nem alkuvó,
a fényt el nem pazarló.
Mi szívedben pislákol az ki nem
oltható.

Csak szeretve szeresd, tápláld
magadba az embert, ne engedd,
hogy a gyűlölet, mint folyondár
megfojtsa benned a gyermeket.
Aki még őszinte, tiszta, s a jó szót,
mint őzgida, a friss patak vizet úgy issza, issza.

Kikezdhetetlen csillagok mutatták
az utat az égen. Az elveszett hitek
megőrizve, egyben várták a lelkek
karácsonyát, hogy ajándékként
adják azoknak, kik jók voltak,
s hitük, sötét éjben sem fáradt.

Ők azok, akik szívük erejével
rombolták le hazugság,
a gőgös palotádat!

A bejegyzés trackback címe:

https://versekazeletrol.blog.hu/api/trackback/id/tr748222554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.