Szomorú vagyok kiégett és hangtalan.
Fáj az élet, fáj, hogy élnem kell!
Tizenhét és féléves vagyok csupán
de minden embertől megvetett.

Miért kell élnem, hát nem volt elég a szenvedés?
Istenem mit akarsz, meddig kell szenvednem még?

Hisz nem vágyom sokra,
csak gyöngyszemnyi szeretetre,
egy anyai csókra,
amit nem kaptam én soha.

Istentől, embertől megvetett árva lélek,
hányódom és nem kellek senkinek,
olyan mindegy mindenkinek, hogy
élő vagy halott vagyok.

Vagy talán mégsem?
Istent nem, nem szabad bántanom,
Hisz Ő az egyetlen akihez tartozom.