Rád csapom az ajtót,
s meg sem hallgatom
szűkölő siralmaid...
Elfordítom fejem,
ne lássam
kínba torzult vonásaid...
Távol vagyok már,
nem érint
utánam kapaszkodó kezed...
Elhagylak, el én! Elhagylak félelem!
Belém táplált kételyeid
mind itt hagyom,
mázsás súlyként hordtam
- felmarta húsom -
A "mi lesz ha" béklyóját
most itt le is rúgom,
az út porába léptemmel,
már csak magam húzom...
Nem cipellek tovább !
Elhagylak - hisz te sem szeretsz,
sosem segítettél, bár én vittelek...