letettem lépteim
lépcsők szélére
annyi vándor világ
fagyos küszöbére
füst szememben,
éget a parázs
rám égett cigarettaként
elmúltak az évek
lábam koppan
zuhanok
saját magam reményében
megkeverte a szél a havat
hideg vág az arcomba
kezek nyúlnak a mélybe
visszahúznak a lépcső szélére
most ha fázom is
észre sem veszem
beburkolt arcod
burokban véd
szereteted