Versek az életről

Schmidt Károly Imre: Száztízzel fiatalon

2016. augusztus 23. - smsfan

Élünk, élünk, éldegélünk,
kergetjük a mákat,
gyűjtögetjük az éveket,
s szaporítunk vágyat.

Hetven, nyolcvan és kilencven,
lehet akár száz is,
s megélni a száztíz évet
maga az extázis.

Mit jelent öregnek lenni?
A csont csikorogjon?
Szívvel kéne elhitetni,
hogy nincs mért dobogjon?

A szív szerény, okos és bölcs,
nem ad ilyen szóra,
idő előtt őt senki sem
küldheti padlóra.

Öregségért csupán az ész,
s nem a szív aggódik,
ha a szív szeretetben él,
sohasem bajlódik.

Gyűjtögetett évek alatt
illene rájönni,
száztíz évesen is lehet
fiatalnak lenni.

P. Tóth Irén: Cincinat Pavelescu: Mélységek

Szelíden mosolyog a tó
a napsugár melegében,
mikor megtörik az ég
egy hullám csillanó szemében.

És mélyében, fekete sár
heves küzdelmeket bújtat.
Az alvó tó kristály vizében
ezernyi élet meglapulhat.

Mi is becsapjuk a világot
csend-hullámok mosolyával.
Nyugalmunk látszat, hisz annyi érzés
dúl a szív rejtett zugában!

Hevocka: Ki felel a boldogságért

Ki felel a boldogságért, nem tudom,
Mert az nem jár velem egy úton.
Felelni érte tán nem is lehet,
Benne úgy sem lenne köszönet.

A boldogtalanság az már teljesen más,
Annak van felelőse, az,
Ki másokat felelőtlenül bánt,
Mérlegre nem teszi tettének súlyát,
Nem figyeli, vele kinek árt.
Önös látszat boldogságért
Eldob több karátnyi gyémánt
Őszinte szív-dobbanást.

Solvir: Fekete boglya

Érosz fekete boglya
benne kutatok, az Istenültbe
nézek, keresem az elhajló falakat
becsukom a szememet és
a sötétséget bőröm minden sejtje érzi
sejtfalakhoz tapad
a sejt szúrós szagok fonala
vezet elvezet
élvezet vagy szenvedés
szenvedély vagy
csupán egy pillanat
kigyullad belső fényem
látom kicsinységemet s
benne összeolvadok
összefolyok a Mindenséggel
elveszek és szúr minden
szál száraz fű
már csak magam élvezem magamat
aki Te vagy
Érosz fekete foglya.

SzKirián: Tíz haiku

Lehet a magány
derűsen ringó ladik
hited mély taván.
***
Ábel már halott.
Neki megint a könnyebb
feladat jutott.
***
Nehéz a kereszt.
Anyámhoz futnék sírva -
Atyám nem ereszt.
***
Bemagolt igét
hint a pap. Bánom is én -
alszom a misén.
***
Csend ül a tájon.
Hiába vár a leány.
Hűlt rizs a tálon.
***
Kezemet kérte...
Legyezőm földre hullik.
Lehajol érte.
***
Fák közt ballagok.
Lombok ó-arany hangja:
őszi dallamok.
***
A napkorongra
- mint cirkuszi porondra -
ámulva nézek.
***
Katicabogár
sétál, leng a levélke.
Borsónyi béke.
***
Jegenye tornyán
varjú. Rajongva néz szét -
készíti fészkét.

Czirok Lili: Egy este

Egy este, amikor a tenger zúg,
A gyenge szél valamit súg.
A homok gyengéden száll.
Egy este, egy másik világ.

Egy este, amikor az ég csillagfényes,
A Hold gyönyörűen ragyogó ékszer.
Az álom csodálatos, ámulatba ejtő lesz.
Egy este, egy másik élet.

Mikor ennek az estének vége szakad,
A Nap az égbolton felfelé halad.
A hideg, nyári szellő elbújik.
Egy este, ami soha el nem múlik.

Nikee: Életem

Ide születtem a Földre,
Ennyi esély adatott,
Elrontani vétek, hiszen
Mindenki egyet kapott.

Érdekes, hogy a fél világ
Mintha nem tudná e tényt,
Hisz e földön évente több
Ezren látják meg a "fényt".

Megbecsülöm, mi rám jutott,
"szerelembús kisleány",
Elcserélni lehetetlen,
Visszaadni késő már.

Késő lenne már elhagyni,
Túl sok emlék köt ide,
Végig viszem, mi nekem jár,
S nem kérdem, hogy tetszik-e.

Banka Márk: Mindennapi csendes dögvész

Ma is, mint folyton mindig,
Ezen a borús, esős, komor éjszakán,
Több emberélet elvétetik,
Ok nélkül, vagy bármi okán.

Van ki rezzenéstelen arccal alszik,
S fel nem kelti semmi zaj,
De van ki semmi pénzért le nem fekszik,
Érzi, közeleg, vagy itt van már a baj.

Kik igazak, vagy hazugok álmát alusszák,
Tudatalattijuk mossa agyuk szennyesét,
S mivel elunta már a folyton rájuk mosást,
Rémálomra cseréli nekik a békét.

Ám kik ma le sem hunyták két szemük,
Netán ébredtek, vagy ébresztette valami álmuk,
Már nem fogják tudni elmondani nekünk,
Megérezték, most valami új, s nehéz vár rájuk.

És ha nem is tudták jó előre,
De az a bizonyos utolsó pillanat,
Mint minden gyertyacsonk utolsó intelme,
Egy végsőt lobbanva kialszik, s megszűnik a fényáradat.

Nem egy ember hal meg addig,
Míg újra helyére ballag a pirkadat,
Kisétál, körbejár, majd megvárja amíg,
Jön, s leváltja őt mogorva bátyja, az alkonyat.

Nem egy ember hal meg addig,
Míg két napszak, mint mindig, most is alkut köt,
Azalatt, míg mindenki ront magán vagy javít,
Lassan tisztítja önmagát a Föld.

Milyen okkal? Miért keressük?
Tett, vagy csupán véletlen baleset,
Lassan mindenhol egy kalap alá vesszük,
Mert velünk is bármikor megeshet.

S ha megtörténik, miért pont velem?
Rendeltetésem ennyi lett volna?
Vagy ezt a kérdést fel se tegyem?
Mert mindennek megvolna a maga oka?

Mivel nem történt meg, nem is mozgat,
De ha megtörténne, s pont velem,
Őrzőcsillagom békésen lehullna,
S halott arcom mosolyogna,
Mert ezen gondolatok nem mondanának
már semmit nekem.

Szabó Balázs: "Tavasz után jön a nyár"

Itt a tavasz! érzed csókját?
szeret téged! átölel
hallgasd csak csicsergő bókját
azt dalolja: nem hagy el...

Élvezd hát most minden percét
hisz tudod?..., a szerelem
őszinte, ám gyakran szót vét...
hiába az intelem:

Vigyázz! a boldogság is csak
kicsi gyenge gyufaszál
ám, ha dörzsölik lángra kap
s tüze mindent felzabál

megkóstol és beleharap
fába vasba aranyba
utána csak füstje marad..
Vigyázz te is magadra!

A maró köd talán egyszer
Feloszlik és tovaszáll
Ám ha megégsz, van rá gyógyszer:
"Tavasz után jön a nyár!"