Versek az életről

Lavati Bettina: Éjszakai rét

2016. december 05. - smsfan

Éjszaka sétálsz egy elhagyott helyen,
de nincs időd bóklászni el kell menned innen.
Olyan helyre léptél mit tiltanak neked,
már ágyadban fekszel, de gondolatban még ott vagy,
az a hely mit láttál egy életre megragadt.
Pár nap múlva visszatérsz egy hold fényes éjjelen,
egy rét van ott s rajta milliárd virág,
mellette patak s rajta tavirózsák.
A rét közepén egy fa s rajta egy fészek,
már hajnalodik s haza kell térned.
De következő teliholdkor visszajössz,
mert akkor nyílik meg a táj, s van itt milliárd virág.
A hírekben mondják árad, a vízözön közeleg,
csillagok útján visszatérsz hát,
most jól megnézel mindent, fejedbe vésed,
emlékezni akarsz erre, mindenre.
Feltámad a szél s vihar közeleg,
a fészekből a madár tovaszáll,
tudod nincs sok időd menni kell, de megfogadod,
pár év múlva visszatérsz mert a pusztulás tetején élet van.

Nyakó Zita: Az élet...

Mosolytalan arcokra veti árnyát az élet.
Könyörtelen ráncokba tömörülnek a hónapok.
Száraz szemekben néha csillog még egy könnycsepp,
mely halkan búcsúztatja a múló holnapot.
Még el sem jött, s már búcsút int keserűn,
oly gyorsan rohan el, nem érkezünk élni.
Csak emlékek maradnak a megsárgult papíron,
s a csendben a szívünk, már a semmit érzi.
A semmit érzi... az ölelő semmit.
A megváltást, a sár ízű könnyeket,
az első lelégzettől a halál hűs csókjáig,
mindenki homlokán ott van a célkereszt.

Kis István Mihály: Éjjeli tánc

Mulat az éj, táncol az ég, s a csillagok.
Hasad a fény, felhő ködén a hold ragyog.
Lebben a szoknya már, a föld dobog,
Lenn a rezgő reklám fénye már forog.
Micsoda éj, micsoda orgia!

Tűzpiros mambót jár a bár fala,
Kéken száll a város víg zaja,
rikít a sárga füst, harsog a trombita,
dübög a dob, libeg a szürke bóbita.
Micsoda éj, micsoda orgia!

Mulat a nép, mulat a sok-sok fő drogos,
eszeveszett, veri a bőrt az üstdobos.
Gitáron, szitáron vad zene szól,
sötét az éj, sötét az éj, rock and roll!
Micsoda éj, micsoda orgia!

Tűzpiros lángon ér a vég.
Ördögök lángja érted ég.
Alagsori diszkó, tűzlavina,
elnyel a sűrű füstkarika...
Micsoda éj, micsoda orgia!

Fellai Délia: A Boldogság kulcsa

Árny és Fény váltják egymást monoton,
háború dúl a két fronton.
Hatalmas erők hatnak oda-vissza,
de a Fény a lakat kulcsa.
Mint birkákat rángat az árny,
aki engedi, ellepi a magány.
Légy erős, ragyogj mint a Nap,
fegyvered a boldogság mindennap.
Tisztul a világ, szebben ragyog az ég;
Talán egyre távolabb a vég?
Árny és Fény nincs egymás nélkül,
de mi csábít, ne vedd példaképül.
Ha úgy érzed, valami nagyon kísért,
tedd s érezd a másik oldalon a fényt.
Haladj a nehezebb irányba,
indulj egy jobb világba.
Pillangók szabadságával repülj,
angyali fényben szépülj.
Áraszd magadból a csodát,
s élj boldogan egy életen át.

Ördög Attila: Küzdeni kell

Penészes kenyér ül az asztalon,
Mellette a két hetes húst vagdalom.
Megsütni kéne, de már kemény lett,
Nem adom fel, még nem lehet.

Minden busz elsietett már,
Rám többé egy autó sem vár.
Sokat vártam, már rég este lett,
De nem adom fel, még nem lehet.

Vártalak téged is, elmentél.
Nekem csak üres emlék lettél,
Sír az ég a kopasz fák felett,
Nem adom fel, még nem lehet.

Eljön majd az idő, mikor vén leszek,
Csonka kezemen számolom az elmúlt éveket.
Mikor már az elmém egyebet nem tehet,
Feladom, mert tovább már nem lehet.

Jáger László: Herceg, hát megjött

Herceg, hát megjött, akiről félve
suttogtunk forró nyári éjszakán
és közénk ül, engedélyt sem kérve
mint kínálkozó, olcsó utcalány

asztalunkról eltűnik az étel
poharainkban borunk elapad
kedvünk oda, föltámad a kétely
tényleg itt lenne az a pillanat?

A veled élő oly kedves világ
közönnyel néz az ablakodon át
kezedből táplált szirmok, levelek
föld - fény hitében már függetlenek

Testedből sarjadt dédelgetett sarj
elfordul tőled, saját sorsot hajt
nincs kapaszkodód, minden idegen
a bizonyság már ott ül szíveden:

Idegenek a csókok, mosolyok
idegenek a jajok, sóhajok
ismerősöd csak, ki asztalodnál ül
s az egy maradék húron hegedül

és sír a dalában életed jaja
születés, halál rémült sikolya
és sír a dalában minden, ami fáj:
ha volt, miért volt oly rövid a nyár?

Ami majd most jön, jeges és sivár
szerelem múltán kopár ág a fán
nincs tavasz lombja, nem lesz kikelet
a Tél, mit rettegtél, megérkezett