Versek az életről

Tiszai P. Imre: Engedj lépni

2018. május 20. - smsfan

Más utakon járok,
zöldre soha sem várok,
nem kellenek útjelző táblák,
mélység-magasság, nem kell korlát,
nincs biztonsági sáv,
engedj lépni, mennem kell tovább,
egy régi, rozsdás kitérőn nem várhatok,
könyörgöm, az életről, a létezésről álmodok,
vagy
meghalok.

Simon Ágnes: Hagymaszagú esti mese

Szellőztetek.
Hagymát. Szagot.
Pörköltet főzök
Nyitok ablakot
Lentről hangot hallok
Talán fagott...
S mint egy bűzös bár bajai
- fújd bébi! -
vélem hallani
esti mese brummogó
basszus hangjait
E hangszer dallamait...
Ablakom tárva.
Gyermeklelkem árva
jajai - mossál fogat! -
köpi a maci
s nyálcsurogva
vesznek csapba életem
Ételszagú könnysikolyai.

Szabó Balázs: ELÉGek

Elegem van a sok dogmából.
Egyszerűen, szeretnék élni,
Ettem már sokszor a sóskából,
Erőlevest tilos volt kérni.

Léha és egyszerű írásom,
Lehet, hogy sok ember nem érti,
Légvárakat dönget sírásom,
Lelkem mégis múltamat kéri.

Életem egy fellobbanó tűz,
Égne ő, ha kapna oxigént,
Éledő vihar még most is űz,
És táplálja belém a reményt.

Galád gondolatim könnyétől,
Gyenge parazsam csak pislákol,
Gesztenyefa száraz testemtől
Gerjed, hamu alatt fellángol.

Szabó Balázs: Egyedül

Felsír egy kisfiú
Valahol a múltban,
Két szeme szomorú,
Mert nem tudja hol van.

Régmúltját kémleli,
Könnyei kijönnek,
Eltévedt, nem leli
Nyomát a jövőnek

Istenét szólítja
A világnak atyját,
Hívja őt ordítva,
Ám jó Ura sem lát.

Felkapta az élet
Színes szoknyás szele
Hazudta a szépet
Játszadozott vele.

Kutatja szüleit,
Barátját, otthonát,
Semmit sem talál itt...
Talán majd odaát...

Kádár Dávid: Randevú

Ahogy elvágtáztak a lemenő napba,
és a stáblista feltűnt, felgyúltak a fények.
Nyújtózva ásítottál, rám csaptál a
kólás flakonnal, hogy végre magamhoz térjek.

"Senkit sem érdekel, hogy kik készítették?"
Kérdőn néztem rád. Te csak hetykén biccentettél.
"Vicces ez tőled, hisz átaludtad a felét."
Hallgattam... ez egy beismeréssel is felér.

Csillagháló feszült a pályaudvar felett.
Hot-dogot ettünk, és ahogy néztem az eget,
a kiflimből a virsli egyszer csak kiesett.
Hajoltam érte."Ne mondd, hogy azt még megeszed!"

"Hát persze hogy nem!" (pedig ez volt a tervem)
Felvettem a földről, és kukába dobtam.
A madaraké se legyen, ha én nem ehetem!
És tovább gyönyörködtünk a csillagokban.

Már kopni kezdtek, huszonhárom húszkor,
mikor nagy csikorgással, öt perc késéssel,
megjött a buszod, és a rövid búcsúból
kigabalyodva, ahogyan jöttél, úgy mentél el.

Szabó Balázs: Hogy is mondjam...

Az ég színe már megkopott,
Csillagok szemüket lehunyták,
Avagy nagy részük elfogyott,
Hiszen valakinek lehozták.

Így hiába is szeretnék,
Egy utolsót ellopni néked,
Tudom, hogy csupán elesnék,
Meg az is lehet, hogy nem kéred.

De akkor mit adjak szépet?
Jer ide hozzám most kedvesem!
Szeretlek én nagyon téged,
Nincsen rajtad kívül senkim sem!

Kúszom feléd mint a rozmár.
Akár az állat olyan lettem,
Szavaim sem találom már
Ezért írni sem tudok szebben.

Miközben kezedet fogom,
Megsúgom, mit is szeretnék,
Ezt csak halkan, félve mondom:
Kérlek segíts, ha elesnék!

Tudom, hogy számíthatok rád,
Nincs is efelől kétségem,
Életem nélküled csak sár,
Legyél újra a tengerem!

Medencédben megfürdetném,
Keserű ízű lelkemet,
S nyugodt vizedre tenném,
Hánykolódó szívemet.

Hiszen most a kétségektől
Fuldokolva csak szenvedek,
Mérgezett múltunk nedvéből,
Kortyolgatok, s remegek.

Ha életemet még egyszer
Újra elölről kezdhetném,
Akkor is te volnál a szer,
Mivel szívemet mérgezném!

Nyiraty Gábor: A saját életem

Odaadom neked eltékozolt életem,
Odaadok mindent, mi éltetett,
A tegnapokból született jövőképeket,
A perceket, melyek elhitették,
hogy még szép lehet.
Vidd el, most már tied Istenem,
Vissza többé nem kéri senki sem.
Tőled kaptam, hát most visszaadom,
És nehogy azt hidd, hogy fáj!
Pedig nagyon.
Mégis hagyom.
Gyere, csak egy percre nézd meg,
Hogy mit adtál, s én mivé tettem!
Mert ez ugye csakis az én hibám?!
Senki más nem is lehet hibás?!
Hát akkor gyere és hallgasd meg utolsó imám,
Most, legalább most az egyszer figyelj reám!
Mert ugye Te sem hitted,
Hogy ennyire elromolhat minden,
S csak azért, mert Benned hittem?!
De most visszaadom ezt az életet,
Amit adtál, pedig nem is kértelek.
Engedj! Nem kell Tőled semmi sem,
Mától egyedül élek, a saját életem.
Nem áll fölöttem többé senki sem,
Csak a föld maradt, amit nézhetek.
És ha csak néhány perc, amíg létezek,
Nekem akkor is megérte, mert magamért élhettem.

Délceg Emese: Hosszú út

Lehet fáradt vagy, terhed is nehéz,
Hosszúnak látod most, míg oda nem érsz.
Már az út felét megtetted,
már itt az út vége, nem kell félned.
Állj fel, már nem sok van hátra,
így biztatja barátját, hogy életét fel ne adja.
A könnyek, mint a záporeső hullani kezdenek,
el nem állnak míg a barátja így felel:
- elesettnek érzed magad, de ki kell bírnod,
állj fel, s menj tovább, ne add fel kedves barátom!
Ekkor felállott s útnak indult,
kulacsából nagyot húzott.
Most már törölgette könnycseppjeit,
már nem hullottak, s ezt a barátjának köszönheti.
Neked is van egy barátod, egy megmentőd!
Aki melletted áll, de helyetted nem dönt.
Ő az aki segít ha eltévedtél ezen a nagy világon,
ő segít neked bárhol, bármikor.

Hajdú Levente: Lyukas szív

Jött egyszer egy vad sugár
S kegyetlenül égetett.
Lyukat ütve szívemen
Csendben elhalt, vége lett.

Egy ijesztő fénysugár,
Mi a szemnek jóleső,
De törékeny szívemnek
Hideg téli temető.

Jött és úgy csapott le rám,
Mint az egérre az ölyv,
S azt harsogta énnekem:
Ne ellenkezz, ne pörölj!

S éreztem, hogy meghalok:
Lelkem elillan, kiszáll,
S éltem szakadt köntösét
Nem foltozza senki már.

Mégis olyan boldogan
Fordultam e fény felé,
Mintha ez a kis sugár
Lelkemet felemelné.

S ekkor fáradt kezemmel
Megfogtam a sugarat,
Ezt az újjászületett
Erős főnixmadarat.

De ő mégis elrepült,
S elvitte a szívemet.
Nem sajnálom, mert élni
Lyukas szívvel nem lehet.

Szabó Balázs: Eltűnt Boldogság

Színes ruhám hol van,
Hova bújt el?
Szürke napjaimon
Hogy veszem fel?

Szekrény aljába, vagy
Hova raktam?
Emlékszem itt volt még
Tegnap rajtam!

Mint a viselt szennyes,
Kifakult már?
Vagy sok használattól
Kiszakadt tán?

Vajon ki dobta ki?
Ezt nem értem!
Hisz lomtalanítást
Sosem kértem!

Hajdan, ha ilyesmi
Meg is esett,
Másnap nékem mégis
Új ruhám lett.

Sajnos most már végleg
Eltűnt érzem,
Új öltönyre többé
Nem lesz pénzem!