Jött egyszer egy vad sugár
S kegyetlenül égetett.
Lyukat ütve szívemen
Csendben elhalt, vége lett.

Egy ijesztő fénysugár,
Mi a szemnek jóleső,
De törékeny szívemnek
Hideg téli temető.

Jött és úgy csapott le rám,
Mint az egérre az ölyv,
S azt harsogta énnekem:
Ne ellenkezz, ne pörölj!

S éreztem, hogy meghalok:
Lelkem elillan, kiszáll,
S éltem szakadt köntösét
Nem foltozza senki már.

Mégis olyan boldogan
Fordultam e fény felé,
Mintha ez a kis sugár
Lelkemet felemelné.

S ekkor fáradt kezemmel
Megfogtam a sugarat,
Ezt az újjászületett
Erős főnixmadarat.

De ő mégis elrepült,
S elvitte a szívemet.
Nem sajnálom, mert élni
Lyukas szívvel nem lehet.