Ej ha lettem volna gyermekként
ügyes tollforgató, nem pediglen
anyámat szomorító.
Mennyi szépet jót vethettem volna
papírra, de valahogy a csínytetteknek
voltam nagy tudója.

Mikor először ettük a szomszéd
fájának gyümölcsét, az olyan édes
volt, hogy is feledhetném.
Mikor a függönnyel lehálóztuk a falu
patakját, valahogy nem értettem
anyám panaszát bánatát.

A szomszéd szőlője miért volt
mindig édesebb, és a nyomok
miért csak hozzánk vezettek?
Az első narancs amit órákig csak
szagolgattam, az első csúzlim
amit én csináltam.

Mind mind ifjú korom emlékei,
de jó lett volna ott akkor
papírra vetni.
Most már csak lapozgatom emlékeim
sárga poros lapjait, és mosolyogva
hallgatom gyermekem ártatlan szavait.

Apa az úgy volt...