Szerelem
Elkorhadt faág
tavasz csókjától éled
vágy-levelet hajt.
Bánat
Holt-árnyékomra
görnyedő vézna testem
időn taposva.
Lelkem mélyében
szavak ütötte sebek,
fekete hegek.
Égre kiáltó
dermedt, csonka faágon
fehér gyász-szalag.
Egyedüllét
Sivár szobámban
súlytalanul álmodom
ajtóm bezárva.
Ketrecben csapong
vonyító, vak képzelet
árván kuporog.
Távolból megszűrt
éjjel temette fények:
a Te csillagod.